Frissítés alatt
Elnök:

Kismárton Gábor
Üdv Mindenkinek! Kismárton Gábor vagyok, harmadéves fizikus-mérnök hallgató.
A WJSZ-be alapvetően a közösség miatt csatlakoztam, és először a gazdasági munkacsoportban találtam meg annak a módját, hogy visszaadjak a közösségnek. Egy évnyi munkacsoport vezetés után, úgy gondoltam, hogy fáradhatatlan munkámat, és vezetői ambícióimat elnökként szeretném kamatoztatni. Szerencsére 2026 májusában megválasztottak eme kiváló elnökség vezetésére.
Fő céljaim az elnökséggel, hogy egyértelműsítsük mindenkinek a szakkollégium célját és a szakkollégiumi létet, emellett biztosítsuk a megfelelő szakmaiságot és a befogadó közösséget, aminek remélhetőleg mindannyian az aktív részévé tudtok válni. Várlak titeket a szakkoliban!
Alelnök:

Major-Pomozi Léda
Sziasztok! Major-Pomozi Léda vagyok, másodéves Fizika Bsc hallgató. Már egyetemista létem legelején a WJSz fogott meg a leginkább, így egyből csatlakoztam, és ifjú taggá váltam. Ezidő alatt megtapasztaltam szakkollégium sokszínűségét, és működését. Ahogy megismertem a tagokat, programokat, és egyre jobban beleláttam a szerveződésének részleteibe, szívügyemmé vált a szakkollégium és annak fejlesztése.
A 2026-os tavaszi közgyűlésen bizalmat szavazott nekem a tagság, így az alelnöki pozíciót töltöm be, ami alatt szeretném elősegíteni, hogy az adminisztrációs folyamatok és operatív feladatok elvégzése gördülékenyebben történjen, hogy minden tag kihozhassa a maximumot magából (belőlem?) és a szakkoliból, mind szakmai fejlődés, mind közösségépítés szempontjából.
Gazdasági mcsp.:

Vaskó András
Sziasztok! Másodéves fizikus-mérnök hallgató vagyok. Már a kezdetektől igyekeztem aktívan bekapcsolódni a szakkollégium közéletébe: az őszi félévben ifjú tagként, tavasztól pedig már rendes tagként és a Gazdasági munkacsoport vezetőjeként veszek részt a közös munkában.
Úgy gondolom, hogy az ebben a csoportban megszerezhető tudás kifejezetten hasznos, és a későbbiekben mindenki számára jól kamatoztatható. Maga az itt végzett háttérmunka is elengedhetetlen, hiszen a legfőbb célom a szervezet zavartalan működésének biztosítása. Nagy szeretettel várok a munkacsoportba bárkit, aki a szívén viseli a szakkoli ügyét, és szívesen tenne is érte!
Oktatási mcsp.:

Sztrányai Milán
Sziasztok! Sztrányai Milán vagyok, másodéves fizikus hallgató. Egyetemi tanulmányaim kezdete óta igyekszem aktív közösségi életet élni, a szakkollégiumhoz is egyből csatlakoztam. Itt ismertem meg sok új barátomat és lettem tagja egy igazán inspiráló közösségnek.
Szerintem a szakkoli egyik (ha nem a legfontosabb) feladata, hogy kiegészítse az egyetem által nyújtott szakmai lehetőségek tárházát. Oktatási munkacsoport-vezetőként emiatt fő célom, hogy újragondoljuk és magasabb szintre emeljük a szakkollégium jelenlegi oktatási és szakmai tevékenységét – sokszínűsítsük a programokat, nyissunk más szakkolik felé. Szerintem ez az a pozíció, amiben a legtöbbet tudok nyújtani a Tagságnak, illetve a legjobban támogatni az ötleteiket, kezdeményezéseiket.
Mindenkinek ajánlom a munkacsoport munkájában való részvételt – ha érzel magadban motivációt, hogy megoszd másokkal a tudásod, vagy “csak” olyan készségekre és tapasztalatokra szeretnél szakmai programok szervezése során szert tenni, amik az egyetemi éveid során és a munka világában is hasznosak, keress bizalommal!
ProgSzerv mcsp.:

Juhász Ferenc
Harmadéves Fizikus – Mérnök hallgató vagyok (vagy nem), a szakkollégiumba gólya koromban léptem be, és azóta aktívan veszek részt a közéletében. A szakkoliban ugyan fontos a szakmaiság, viszont a többiekhez hasonlóan engem is a közösség vonzott a leginkább. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy Kábel utódjaként a Programszervező Munkacsoport vezetője lettem, hiszen így lehetőségem nyílt minél jobb programokat szervezni nektek és megismerni titeket. A szokásos programok mellett ebben az évben is hozunk pár újat, úgyhogy mindenkit buzdítok a részvételre, a hangulatot Ti hozzátok.
KisKör mcsp.:

Bednanics Hanna
Harmadéves fizika Bsc hallgató vagyok. Már az egyetem kezdete előtt éreztem, hogy szívesen csatlakoznék a szakkollégium munkájához, hogy még több tudást elsajátíthassak, emiatt gólya koromban nem volt kérdés, hogy jelentkezem. Legjobb döntésem volt, hiszen egy nagyon befogadó közösség része lettem, ahol a legszorosabb egyetemi kapcsolataim alakultak ki. A legjobban a Kísérleti Kör munkája hozott lázba, melynek Kapcsolati-Körvezetőjévé 2025 májusában választott a tagság. Célom, hogy még sokaknak át tudjam adni a lelkesedésem, és a tudást, amit kaptam. Várok mindenkit szeretettel, aki szívesen részt venne menő projektekben, vagy tudománynépszerűsítő bemutatózásokban!
KisKör mcsp.:

Bajnóczi Boldizsár
Negyedéves fizikus-mérnök BSc hallgató vagyok, gólyaként csatlakoztam a szakkollégiumhoz 2023-ban. Kezdettől fogva tetszett a jó közösség és a szakmai programok. Különösen tetszett a Kísérleti Kör tevékenysége, így már gólyaként részt vettem a munkában, illetve 2025 tavasza óta Kísérleti Körvezetőként tevékenykedem. Ha szeretsz kísérletezni, új dolgokat építeni, esetleg szívesen tartasz bemutatót, nálunk a helyed!
Markting mcsp.:

Telkes Ágota
Harmadéves fizikus hallgató vagyok. Már középiskolásként, amikor eldöntöttem, hogy a BME-re jelentkezem, biztos voltam benne, hogy a Szakkollégiumhoz is szeretnék csatlakozni. Ez végül még jobb döntésnek bizonyult, mint akkor reméltem: 2024 őszén ifjú tagként felvettek, 2025 tavaszán rendes taggá váltam, 2026 tavaszán pedig megválasztottak a Marketing munkacsoport vezetőjének. A Szakkollégium rengeteget adott nekem, szakmailag és közösségileg egyaránt. Éppen ezért szeretnék tenni azért, hogy a következő évek gólyái is legalább ennyit kaphassanak ettől a közösségtől.
A Marketing munkacsoport munkája különösen közel áll hozzám, mert egyszerre ad teret az átgondolt koncepcióalkotásnak, az együttműködésnek és a kreativitásnak. Ha úgy érzed, hogy mindez hozzád is közel áll, gyere, és alkoss velünk a Marketing munkacsoportban!
Felvételi Bizottság:
Dobos Kornél
Felvételi Bizottság:

Lengyel Sára
2023 szeptemberében kezdtem a matematika alapképzési szakot, amit 2026 júliusában sikeresen be is fejeztem. Jelenleg az ELTE rövid ciklusú levelező tanári képzésére járok. A regisztrációs héten találkoztam először a szakkollégiummal, bár korábban is hallottam róla. Már ifjú tagként is célom volt a matekos közösség erősítése, továbbra is ez foglalkoztat. A 2024-es tavaszi közgyűlésen felvettek rendes tagnak és az oktatási munkacsoport vezetője posztot is megkaptam, ezt a pozíciót töltöttem be 2026 tavaszáig. Az évek alatt egy olyan közösségnek válhattam a részévé, ami szakmai és közösségi programokkal egyaránt színesíti az egyetemen töltött időmet, nem utolsó sorban pedig nagyszerű embereket ismerhettem meg a tagjaként. A Felvételi Bizottság tagjaként várom a lelkes jelentkezők megismerését, s a tagság buzdítását a szakkollégium életében való aktív részvételre.
