Site Overlay

Programok

Szakmai Programok

Fizikus Témaválasztó Nap

A Fizikus Témaválasztó Napon a hallgatók két órában a Fizika Intézet mind a négy tanszékéről meghívott oktatóitól hallgathatnak színvonalas előadásokat az elérhető témákról. Ezzel segítjük, hogy az oktatók is megtalálják a hallgatókat, és viszont, hogy szakdolgozat vagy TDK témát találjanak a diákok. Ezt a programot így bárki meglátogathatja a szakkollégiumon kívül is. Korábbi évek diasorai az alábbi oldalon elérhetőek.

Matematikus Témaválasztó Nap

A Fizikus Témaválasztó Naphoz hasonlóan rendezzük meg a matekosat is. A Matematika Intézetből hívunk oktatókat, akik előadások keretein belül bemutatják a kutatási témájukat, illetve lehetséges szakdolgozat vagy TDK témákat.

Wigner Nap

Az őszi félév regisztrációs hetén kerül megrendezésre azzal a céllal, hogy a frissen felvett hallgatókkal megismertesse a szakkollégium felépítését, működését, célját illetve az elnökséget és a tagság egy részét.

Nagyelőadás

Félévente általában kétszer kerül sor nagyelőadásra. Ennek keretén belül meghívunk egy tanárt akár más intézményből, vagy egy cég dolgozóját, egy volt szakkollégistát vagy bárkit, akit a tagság javasol és lenne egy érdekes témája melyet szívesen előad.

Vitaest

Félévente szakkollégiumunk legalább egy vitaestet megszervez, melynek keretein belül oktatók és doktoranduszok fejtik ki egy az oktatással, egyetemmel, tanulmányokkal kapcsolatos témában véleményüket két, három órás vezetett beszélgetésben. 

Fizika verseny

Az Oktatási Munkacsoport minden évben szervez fizika versenyt két: fizikus és nem fizikus (mérnök vagy matematikus) kategóriában. A hangsúly nem a megszerzett tudás mennyiségén, hanem sokkal inkább a gondolkodáson és az alap fizika tudás kreatív felhasználásán van. Feladatkitűzőnek is lehet jelentkezni, ahogy versenyzőket szeretettel várunk!

Integráló verseny

A 2023/24-es év második felében került először megrendezésre az integráló verseny, melyre rengetegen eljöttek az egész BME-ről és óriási sikert aratott. Egy rövid előválogatót követően kettesével versenyeztek a táblánál egymás mellett a diákok és tanárok, hogy ki tud hamarabb helyesen megoldani egy bizonyos integrált. A dobogósok 3D nyomtatott díjakban részesültek.

Közösségi Programok

Tea és Keksz

A tea és keksz egy közkedvelt esemény, melynek lényege, hogy egy a diákok által is kedvelt oktatót meghívunk, hogy beszéljen életéről és kutatásáról kötetlenül. Mindezt finom süti és tea mellett, amilyen környezetben a diákok is bátrabban kérdeznek és szóval tartják az oktatót, így a program késő esti órákig is el szokott húzódni. Az érdeklődő diákok így közelebb kerülhetnek az általuk kedvelt témához, iránymutatást és ötleteket kaphatnak egy tapasztalt kutatótól, nem beszélve arról hogy egy ilyen beszélgetés után akár több motivációja is lehet az oktató által tartott órára való készüléshez a diákoknak.

Palacsintázás

Félévente több alkalommal összeülünk a Kármán Tódor Kollégium első vagy második emeleti konyhájában közösen palacsintát sütni illetve fogyasztani. Egy nehéz zárthelyikkel teli hét élményeit és fáradalmait így ki tudjuk beszélni és pihenni. Az ilyen alkalmaknak nagy közösségépítő erejük tud lenni.

Balaton körbebiciklizés

Nyaranta a WJSZ vállakozó szellemű tagjai körbetekerik a Balatont. Általában kempingekben vagy nyaralókban szállnak meg, a strandolás pedig sosem maradhat ki!

Velencei-tó biciklizés

Sokszor volt cél lebiciklizni a Balatonig a kollégiumtól, ami általában a Velencei-tóig sikerült. Természetesen magát (engem) a tavat is körbe szokták tekerni a kollégisták. Az ilyesfajta túrákra szombati napokon szokott sor kerülni.

Bevonó tábor

Október környékén az ifjú tagok bevonására ez a tábor nyújt lehetőséget. Színes közösségi programokkal, közös főzésekkel és kirándulásokkal egy hétvége alatt tartjuk a csapatépítést.

Kísérleti Bemutatózás Programok

Kutatók Éjszakája

Az BME is aktívan részt vesz a Kutatók Éjszakáján, ahol a Kísérleti Kör mindig látványos kísérletekkel kápráztatja el a kisgyerekeket, felnőtteket és idősebb embereket egyaránt. A vízi rakéta, a folyékony nitrogénes kísérletek, a mágnesesség alapvető tulajdonságait bemutató eszközök, a Tesla tekercs vagy az elektromágneses lebegtető mindig népszerű eszközök, melyek segítségével izgalmasan és érdekesen lehet bemutatni fizikai jelenségeket.

Egyetemi Napok

A Kísérleti Kört a szeptember elején megrendezésre kerülő Egyetemi Napokra meghívják évről évre. Itt látványos kísérleteket mutatnak be a tagok (kézgyújtogatás, folyékony nitrogénnel kísérletek, Tesla tekercs), hogy a szórakozott közönségnek valamiféle fizika tudást is át tudjanak adni. Szabadidőben pedig mindenki részt vehet kedvenc koncertjén.

Iskolalátogatás

A szakkollégium egyik feladata a tudománynépszerűsítés. Az iskolalátogatások keretein belül ez nagyszerűen meg tud valósulni. A KK általános iskolás (néha óvodás) korosztálytól kezdve az egyetemistákig, általános iskolákban, gimnáziumokban és különböző egyetemek szervezett programjain is tart rendszeresen kísérleti bemutatókat mellyel a szakot is népszerűsíti. Ha te is szeretnél visszamenni régi iskoládba arra is van lehetőség, ezt kérlek jelezd felénk!

KK tábor

Nyaranta a Kísérleti Kör a Balatonnál tölt három, négy napot. Itt a az eddigi kísérleteiket fejlesztik, javítgatják, egyéb projekteken ötletének illetve a következő évi stratégiát találják ki. Szabadidőben pedig drónoznak, röpiznek a parton vagy fürödnek.

hu_HU